Támogatás-számláló

2012. február 26.

Itthon, a Trefortban

Egy hónap múlva kezdődik a főpróbahét. Addigra már minden a helyére kerül majd: a színpad, a függönyök, a fény- és hangtechnika is. De addig még sok minden van hátra.

A technikai eszközök nagy része még nem érkezett meg - ezek többsége a jövő héten érkezik. Ekkor kezdjük majd el megismerni, felszerelni és kipróbálni a berendezéseket.

Elkezdtük a munkát a diákokból álló fény- és hangtechnikai csapattal. Előttük áll két hosszú napnyi tanulás, majd a még több gyakorlati óra, ami ahhoz szükséges, hogy március 31-én már mindent tökéletesen tudjanak működtetni.

De ami a legfontosabb: a Trefortban ezekben a hetekben tizennégy produkció készül - több mint kétszer annyi, mint a tavalyi fesztiválra. Sokan lesznek a színpadon itthon, a Trefortban.


2012. január 23.

A legfontosabb hét

Komoly háttérmunka, váratlanabbnál váratlanabb fordulatok és meglepetések után a Trefort Színház projekt legfontosabb hete kezdődött el.

A Magyar Színház szakemberei pénteken és szombaton fogják beszerelni a nagytanáriba azt a fém tartószerkezetet, amire az előadások alkalmával a függönyök és a világítótestek kerülnek. Még a héten megrendelünk minden lámpát és kiegészítőt, ami teljessé teszi a rendszert.

Az elektromos hálózat fejlesztésének kivitelezésére a síszünetben kerül sor, a függönyök és a színpad hiányzó részei pedig reményeink szerint februárban érkeznek majd meg.

Összességében tehát, némi optimizmussal (de talán nem elbizakodottan) kijelenthetjük: minden a legjobb úton halad a Trefort színházterem 1.0-ás változatának premierje felé.

2011. december 1.

A gyűjtés vége

Három  hónap után november 30-án befejeztük a Trefort Színház projekt adománygyűjtő kampányát.

Százhat adakozó - szülők, öregdiákok, tanárok és vállalkozások - összesen egymillió-ötszázhetvenötezer-ötszáztíz forintit ajánlott föl.

Az eredeti, most már bevallhatjuk, valóban álomcél másfélszerese jött össze.

Dolgozunk. Villanyt szereltetünk, fémszerkezeteket gyártatunk, igyekszünk megtalálni a leggazdaságosabb megoldást minden újabb beszerzésre. Nemsokára elkezdjük képezni fény- és hangtechnikusainkat is.

De ami a legfontosabb: minden napi nehézség ellenére biztosan állíthatjuk: a soron következő, március végén megrendezendő Színjátszó Fesztivált most először, soha nem látott technikai lehetőségek között, az iskolánkban tarthatjuk meg.

Köszönjük.

2011. november 24.

Az utolsó hét

Nem minden csoda tart három napig - a miénk például már több mint két hónapja tart. De ez is véget ér hamarosan: már csak hat napon át gyűjtünk.

Ma, november 24-én egymillió-négyszáztizenötezer forintnál járunk - ez majdnem másfélszer annyi, mint amennyit eredetileg célul tűztünk ki. Ez természetesen azt jelenti, hogy több olyan beruházást is meg tudunk valósítani, ami csak hosszabb távon szerepelt terveink között - így lehet balettszőnyegünk, lehetnek komolyabb színházi lámpáink, teljes függönyünk.

Már nagyon várjuk a következő Színjátszó Fesztivált.

2011. november 4.

Egymillió. Sőt.

Kedves Támogatónk!

Bár magunk sem hiszünk a szemünknek, nem csalás ez és nem ámítás: a Trefort Színház projekt már több mint egymillió forintnyi támogatást kapott.

Annyiszor írtuk már le, hogy egyre kevésbé érezzük megfelelőnek, de most mégis, újra: köszönjük.

Most pedig folytatjuk a munkát.

Ha még támogatnának bennünket, november végéig megtehetik - most úgy tűnik, néhány olyan beruházásra is lehetőségünk nyílhat, amire egy-két éven belül nem számítottunk volna...